Linkbuilder ICL - Szinte nem telik el nap úgy az utóbbi időben, hogy ne érkeznének aggasztó hírek Venezuelából. Néhány napja olvashattuk, hogy leverték azt a kisebb fegyveres lázadást, amelyet Maduro elnök és kormánya ellen indítottak, és máris itt az újabb fejlemény: néhány órája venezuelai lázadó hackerek törtek fel kormányzati honlapokat. A felkelők célja egyértelmű: megdönteni a BBK-nál egyébként minimum 200.000 Ft-os nettó fizetésre és egyedülálló karrierlehetőségre esélyes, buszsofőrből lett országvezető hatalmát. A kérdés csak az: vajon ehhez tényleg felkelésre és lázadásra van szükség? Nos, az interkulturális válasz úgy hangzik: minden bizonnyal.
A magyarázatért ismét a vasárnapi estihez hasonló esős időjáráson szocializálódott holland kultúrantropológushoz, Geert Hofstedehez kell fordulnunk. Korábban már ebben a cikkben és itt is írtunk arról, hogy ő az a szakember, aki hat dimenzió mentén vizsgálta és hasonlította össze a földgolyó különböző kultúráit. Kutatásai során ráadásul az egyik legalapvetőbb kérdése az volt, hogy vajon hogyan viszonyulnak az egyes társadalmak azokhoz a tagjaikhoz, akiknek több hatalmuk van, mint nekik.
Azokat a kultúrákat, ahol a többlethatalom nem feltétlenül jár együtt privilégiumokkal, alacsony hatalmi távolságú kultúráknak nevezte el. Ide tartozik például Svédország is, ahol jó három évtizede esett meg egy jó példaként szolgáló klasszikus történet a svéd királlyal. A szemléltetés kedvéért most röviden felidéznénk a sztorit:
Károly Gusztáv király a kilencvenes években karácsonyi bevásárlásra indult, ami arrafelé egy hatalmi pozícióban lévő ember esetében is természetes dolognak számít. A pénztárnál csekkel szeretett volna fizetni, ehhez azonban a pénztárosnak mindig el kellett kérnie a vásárló személyi igazolványát. A jó öreg Károly Gusztávunk persze nyilván személyi nélkül pattant be a királyi autóba, így pénztárosunk a lehető legtermészetesebb hangon közölte vele, hogy nem fogadhatja el a csekket. Emellett még akkor is kitartott, amikor néhány vásárló felmutatott neki egy pénzérmét, rajta a király arcképével. Hosszú diskurzus után az eladó végül hajlott a rugalmasságra, de azért biztosítékként még elkérte a király lakcímét, hogy tudja, hol lehet őt elérni, ha esetleg nincs a csekk mögött fedezet.
Így néz ki az alacsony hatalmi távolságú kultúra a gyakorlatban. Most képzeljük el ugyanezt az esetet mondjuk a magas hatalmi távolságú Észak-Koreában, és egy nagy sóhaj kíséretében menjünk is gyorsan tovább.
A kérdés most már csak az: mi köze mindennek a venezuelai lázadásokhoz? Nos, csupán annyi, hogy Hofstede kutatásai szerint:
Az alacsony hatalmi távolságú kultúrákban a változás könnyedén, a folyamatok evolúciója által megy végbe, míg a magas hatalmi távolságú kultúrákban nehezen, és akkor is leginkább forradalom vagy felkelés által.
Ezek után gondolom nem meglepő, hogy Venezuela hatalmi távolság indexe egy 100-as skálán 81-es értéket mutat. További példákért sem kell messzire menni, elég ha megnyitjuk az Arab tavasz Wikipédia oldalát, és megnézzük, milyen hatalmi távolság értéket mutatnak a leginkább érintett országok.
| Egyiptom | 70 |
| Líbia | 80 |
| Szíria | 80 |
| Szaúd-Arábia | 95 |
| Irak | 95 |
Most könnyűszerrel mondhatnánk, hogy na jó, de ezek mind arab országok. Kicsit árnyalja viszont a képet, ha melléjük tesszük például a 2014-es vagy az azt megelőző tucatnyi katonai puccsot megélt Thaiföldet (hatalmi távolság: 64), vagy éppen a forradalmi nemzetként számon tartott franciákat. (hatalmi távolság: 68)
Félreértés ne essék: mindez nem azt jelenti, hogy ahol magas a hofstedei hatalmi távolság értéke, ott minden pénzünket feltehetjük egy hamarosan kitörő forradalomra. A számok sokkal inkább arról árulkodnak, hogy melyek azok az országok, ahol a kultúra sajátosságai miatt nehezebben mennek végbe változások, és gyakran egy népfelkelésszerű katartikus eseményre van szükség ahhoz, hogy a folyamatok beinduljanak.
Hogy aztán mi lesz majd ezeknek az eseményeknek vége, az persze megint egy másik kérdés...
