Linkbuilder

Az összekötő kapocs

HofstedeCare

2017. július 27. 20:04 - linkbuilder

20-chait_w710_h473.jpg

 LinkBuilder   ICL    -  Csak a jóég és a Wikipédia vonatkozó oldala tudja, hogy mióta próbálkoznak a republikánusok elsüllyeszteni a Barack Obama nevével fémjelzett, és általa bevezetett univerzális egészségbizosítást az Egyesült Államokban. A törekvések Donald Trump elnökségével kaptak újabb lendületet, ám a siker a legutóbbi próbálkozás végén is elmaradt.  Mivel a kérdés azonban ezzel aligha kerül le a napirendről, pillantsunk rá az amerikai politika eme tabutémájára az interkulturális tanulás szemszögéből, hátha tanulunk belőle valami újat.

Nos, a dolog onnan indul, hogy egy ország - sok más mellett - annak megfelelően ítéli meg a vezetői által hozott politikai döntéseket, hogy azok mennyire esnek egybe a többség számára fontos értékekkel. Ha a döntés irányvonala megfelel a többség értékrendjének, akkor a törvényjavaslat úgy megy át, mint orosz hekker a demokrata párt biztonsági rendszerein, ha viszont egy vezető szembehelyezkedik vele, akkor aztán jön a menetrend szerinti bojkott meg tüntetés.

Egy tankönyvszagú demokráciában persze a jó vezető nem azt figyeli folyton, merre halad a nép, csak hogy aztán az élére állhasson, hanem irányt mutat, és ha a polgártársak másfelé kóricálnak, akkor igyekszik őket visszaterelni az általa helyesnek tartott útra. Ennek eredményeképpen időről-időre akadnak olyan vezetők, akik kardinális kérdésekben az állampolgárok többsége által fontosnak tartott értékek ellenében foglalnak állást, hogy így próbálják meg formálni nemzetük kollektív gondolkodásmódját.

Nem tett mást Barack Obama sem, aki történetesen egy olyan országban szeretett volna egytől-egyig minden állampolgárt egészségbiztosításhoz juttatni, amelynek két alapértéke is totálisan ellenkezik ezzel az törekvéssel. A mélyebb megértéshez érdemes felhúznunk interkulturális szemüvegünket, és segítségül hívnunk a holland kultúrantropológus, Geert Hofstede kutatásait.

Az interkulti körökben gyakran emlegetett Hofstede bácsi ugyanis 6 különböző kérdéskör mentén vizsgálta és jellemezte az egyes kultúrákat. Ezek közül az egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy egy adott közösségben az egyén vagy a csoport számít a társadalom alapkövének. A választ kutatva Mr. H. az előbbi kategóriába tartozó országokat individualistának, míg az utóbbi csoportba esőket kollektivistának nevezte el. Vizsgálatai során ráadásul akárhogy kereste, nem talált egyetlen országot sem a földgolyón, amelyik egyénközpontúságban rávert volna az írásunk középpontjában álló Egyesült Államokra. Nem véletlenül tartja tehát magát a vicc, hogy ha össze akarsz ugrasztani egy focicsapatnyi amerikait egy fánkos doboz felett, csak annyit kell nekik mondanod, hogy már csak egy fánk maradt benne.

Egy szó mint száz, az amerikaiak az individualizmus százas skáláján 91-es értékkel bírnak. Ergo: az egyén fontosabb, mint a közösség, az én egészségem fontosabb, mint mindenki egészsége. Covfefe.

De ha mindez nem lenne elég, van még egy másik kulturális dimenzió is, ami csak tovább bonyolítja a kérdést. Hofstede ugyanis vizsgálatai során nagyon bölcsen azt is vizsgálta, hogy a közösség figyelme a társadalom leggyengébb és legelesettebb, vagy inkább legerősebb és legrátermettebb tagjai felé irányul. Előbbieket nevezte el feminin, utóbbiakat pedig maszkulin kultúráknak.

Tény, hogy névadásban nem volt jó az öreg, így hát még mielőtt bárkit kiakasztana a két kifejezés, tisztázzuk is rögtön: nem, ezeknek az elnevezéseknek semmi közük sincs a nemekhez. Sokkal inkább arról van itt szó, hogy amíg egy feminin társadalomban a közösség leggyakrabban arra keresi a választ, hogy miként segíthetne a leszakadtakon és az elesetteken, addig a maszkulin kultúrákban ugyanez a kérdés úgy hangzik: hogyan érhetném utol a legerősebbeket.

Ha az USA az előbbi kategóriába tartozna, akkor az Obamacare csont nélkül osztatlan támogatásra talált volna az amerikaiak között. Tekintve viszont, hogy az Egyesült Államok legalább annyira számít feminin kultúrának, mint amennyire a magyar labdarúgó válogatott világklasszisnak, a dolog okkal osztja meg az amerikai társadalmat. Náluk ugyanis alapesetben nem az a domináns vezérelv, hogy törődjünk azokkal, akiknek nem telik biztosításra, hanem az, hogy dolgozzon mindenki olyan keményen, hogy segítség nélkül megengedhesse magának.

Akiket a számok érdekelnek, azok kedvéért álljon itt érveim ékes alátámasztásaként: az USA maszkulinitás-indexe egy 100-as skálán 62-es értéket mutat. 

A dilemmát interkulturális szemüvegen keresztül tehát az okozza, hogy amíg Hofstede definícióival élve az Obamacare kollektivista és feminin, addig az amerikai társadalom jellemzően inkább individualista és maszkulin jegyeket mutat. Persze ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy az előző amerikai elnök legnagyobb politikai öröksége hosszú távon biztosan halálra van ítélve, azt azonban mindenképpen, hogy az USA többségi társadalmának jelenlegi értékítélete mellett alighanem csak hosszan tartó, nagy küzdelmek árán maradhat életben.

It is true, believe me.

 

Nyitókép forrása: http://pixel.nymag.com/imgs/daily/intelligencer/2017/01/20/magazine/20-chait.w710.h473.jpg
komment
süti beállítások módosítása