Linkbuilder ICL - Tegyük fel, hogy egy szép augusztusi napon bepattansz az egyik barátod mellé az anyósülésre, és miközben furikáztok a városban, szemtanúja leszel, ahogy ő a sebességhatárt túllépve hirtelen elgázol egy járókelőt. Néhány héttel, vagy ha Magyarországról beszélünk, akkor inkább hónappal később az ügy bíróságra kerül, és úgy hozza az élet, hogy a tanúk padján állva igencsak sok múlik azon, miként nyilatkozol.
Az ilyen és ehhez hasonló dilemmákra adott válaszok segítségével rengeteget megtudhatunk magunkról, ráadásul egy Sziget fesztivál méretű nemzetközi megkérdezés esetén arra is következtetni tudunk belőlük, hogy vajon milyen vezérelvek mentén működnek az egyes kultúrák. Ezt állítja legalábbis a holland származású Fons Trompenaars, aki a fentihez hasonló dilemmák, valamint az ahhoz megfogalmazott válaszlehetőségek mentén igyekezett vizsgálni és összehasonlítani az egyes országokat, ha másért nem, hát azért, hogy pariba kerüljön a szintén ezen a területen kutató, honfitárs Hofstedevel.
Hogy megmutassuk, pontosan miként is dolgozott, szavazásra bocsátanánk egy kérdést, amelyeket Trompenaars a kutatásaihoz használt, kíváncsian várva persze az olvasói válaszok megoszlását. Íme tehát az eset, és a lehetséges válaszopciók (1).
Egy autóban utazol, amelyet egy közeli barátod vezet. A barátod elgázol egy gyalogost. Te tudod, hogy legalább 56 km/h-val haladt a városnak egy olyan területén, ahol a maximálisan megengedett sebesség 32 km/h. Nincsenek szemtanúk. A barátod ügyvédje azt mondja: ha eskü alatt úgy tanúskodsz, hogy a barátod csak 32 km/h-val haladt, súlyos következményektől mentheted meg őt.
A kérdés, amely a mérföldből km/h-ra átszámított sebességértékekkel már önmagában is egyedinek számít, sokat segít annak megítélésében, hogy elvként mi az, amit helyesnek tartunk egy ilyen helyzetben. Persze jól tudjuk, hogy az elvek általában olyanok, mint a közösségi térben ránk törő szellentési kényszer: addig tartjuk őket, ameddig bírjuk. Így aztán Trompenaars egy másik kérdéssel is megtoldotta a vizsgálatot, amely már magára a döntésre vonatkozott:
A két kérdésre kapott válaszok segítségével aztán szakemberünk összehasonlította és egymás mellé helyezte az egyes nemzeti kultúrákat a kapott százalékos értékek mentén. A skála egyik oldalára azok a társadalmakat helyezte el, amelynek tagjai a felmérés szerint hajlamosak az emberi kapcsolatokat és egyedi körülményeket a szabályok és törvények fölé helyezni, vagyis jelen esetben inkább a barátjukat védeni. Őket egy nem is olyan hirtelen jött indíttatásból partikularista kultúráknak nevezte el.
Ezzel szemben a tengely másik oldalára azok a kultúrákat pakolta, ahol a közösség szerint könnyen meghatározható: mi a jó és mi a rossz, és ezek aztán függetlenek az egyedi körülményektől. Más szavakkal: sem egy idegennek, se a barátomnak nincs joga hamis tanúzást várni tőlem egy ilyen helyzetben. Őket nevezi Trompenaars univerzalista kultúráknak.
Ezek után persze adja magát a kérdés, hogy vajon az egyes országokban a megkérdezettek hány százaléka válaszolt olyan módon, ami azt sugallja, hogy a szabályok végtére is fontosabbak számukra, mint az emberi kapcsolatok. Íme az eredmények (2):
Szinte látom, ahogy a táblázatot nézve az egyszeri olvasó kikiabál a konyhába, hogy: "Anyukám, gyere már, ezt nézd meg. Magyarország 85. Érted? 85. Ki van zárva" Talán igen, talán nem. A vizsgálat eredményei ugyanis nem jelentik feltétlenül azt, hogy a magyar társadalom több mint négyötöde minden esetben fontosabbnak tartaná a szabályokat, mint az emberi kapcsolatokat. Az adat sokkal inkább arra utal, hogy nehéz helyzetekben a magyarok többségénél gyakran inkább ebbe az irányba billen a mérleg.
Hogy mindez mennyire állja meg a helyét napjaink Magyarországán, az persze már egy másik diskurzus tárgya. Mindenesetre a fenti szavazásokra adott olvasói válaszok százalékos megoszlása alighanem erről is elárul valamit.
